Erdészettudományi Közlemények 1. száma

Megjelent az Erdészeti Tudományos Intézet és a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara által, 2011-ben Erdészettudományi Közlemények címmel alapított tudományos lap 1. száma, mely a jövőben évente legalább egy alkalommal meg fog jelenni. A lap a két alapító korábbi tudományos folyóiratainak (Erdészeti Kutatások, EFE Tudományos Közleményei, stb.) szerepét veszi át, egyben szimbolizálja is az intézményeik közötti erősödő együttműködést. Az 1. szám 152 oldal terjedelemben 12 tanulmányt közöl szakmánk legkülönbözőbb területeiről.

 

Az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével kerül terjesztésre, és az Erdészeti Lapok 2011. novemberi számával együtt jut el az olvasókhoz. További nyomtatott példányai az Erdészeti Tudományos Intézetnél, illetve a NYME Erdőmérnöki Karán kérhetők. Az Erdészettudományi Közleményekben megjelent írások várhatóan december közepétől elektronikus formában is elérhetők, illetve letölthetők lesznek a lap jelenleg fejlesztés alatt álló honlapján (www.erdtudkoz.hu).

 


V. Bencze Lajos egyetemi szarvasbőgő verseny

2011. november 10-én került megrendezésre a Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetben immáron V. alkalommal a Bencze Lajos egyetemi szarvasbőgő verseny. Dr. Sándor Gyula megnyitó beszédét követően a verseny névadójának életpályájáról Dr. Jánoska Ferenc osztott meg néhány gondolatot az érdeklődőkkel.


Kari Tudományos Diákköri Konferencia

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara Kari Tudományos Diákköri Konferenciá-ra hívja meg a kedves érdeklődőket.

 

 

Időpontja: 2010. december 7.

 

 

Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

 

 

Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4. B épület

 

 

 


Konferencia a Nyugat-magyarországi Egyetemen - „Gímszarvas-gazdálkodás jelene és problémái”

A gímszarvas gazdálkodás kapcsán napjainkban a vadgazdálkodók számos nehézséggel és problémával találják magukat szemben. A téma aktualitása kapcsán a Veszprémi Akadémiai Bizottság-Erdészeti Albizottság-Vadgazdálkodási Munkabizottsága, a Soproni Tudós Társaság-Vadgazdálkodási Munkabizottsága és a Soproni Tájegységi Vadászszövetség közösen rendezte meg 2011. november 18-án Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetemen a „Gímszarvas-gazdálkodás jelene és problémái” elnevezésű konferenciát.

 

 


MTA VEAB Mező- és Erdőgazdálkodási Munkabizottság ülése

 

Ezúton hívunk meg minden kedves érdeklődőt a NymE Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet MTA VEAB Mező- és Erdőgazdálkodási Munkabizottság
„A szálaló és átalakító üzemmódú erdők ökonómiai kérdései” TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 című rendevényére.

Időpont:
2011. november 25. péntek
Helyszín:
Nyugat-magyarországi Egyetem
9400 SOPRON
Bajcsy-Zs. u. 4.
B épület

 


A legjobb PhD dolgozat

MTA Pécsi és Veszprémi Területi Bizottsága Dr. Gálos Borbála okleveles környeztmérnök, mérnöktanár, a Környezet- és Földtudományi Intézet egyetemi adjunktusának a "VEAB-régió legjobbnak ítélt PhD dolgozat szerzője" című oklevelet  adományozott.

A kitüntetséhez ezúton gratulálunk és további sok sikert kívánunk!




Nyugdíjasegyetem

Nagy érdeklődés mellett, több mint 100 fő részvételével került sor a Nyugdíjasegyetem keretében megrendezett első Nyílt Napra, amelyet az Erdőmérnöki Kar Dékáni Hivatala szervezett.

A jelenlévőket Koch Róbertné hivatalvezető köszöntötte. Az előzetesen meghirdetett program szerint egymást követték az előadások, Prof. Dr. Náhlik András dékán úr Selmectől Sopronig című, tartalmas ismertetője hatalmas sikert aratott.

Ezután Dr. Berki Imre, a Környezet- és Földtudományi Intézet egyetemi docense Ökológiai problémák a világban és Magyarországon, valamint Dr. Jánoska Ferenc a Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet egyetemi docense Történetek a vadászterületen című előadások hangzottak el.

A hallgatók képviseletében Hasulyó Péter erdőmérnök hallgató mutatta be a selmeci-soproni hagyományokat, hallgatótársai közreműködésével, akik nótázásukkal fűszerezték az előadást.

 

A délelőtt zárásaként dékán úr köszönetét fejezte ki a hallgatóságnak, és a résztvevők között 3 db „200 éves az Erdőmérnöki Kar” című háromkötetes kiadványt sorsolt ki.

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

Jövőre visszavárunk mindenkit!

 





Felhívás MIR-KIR integrált belső auditori tanfolyamra

Az NymE Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézet Környezetvédelmi Intézeti Tanszéke és a Certop International Holding Kft. közös szervezésben háromnapos, 20 órás, akkreditált vizsgával záruló integrált belső auditori tanfolyamot indít minőségirányítási és környezetközpontú irányítási rendszerek témakörében NYME hallgatói, dolgozói és külső jelentkezők részére is.

-           Időpont: 2011. november 17-19.

-          Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, „P” ép. (Erzsébet kert), Sopron, Cházár A. tér 1.

-          Jelentkezési határidő: 2011. november 10.   Felhívás»»

 

 


XXX. Jubileumi OTDK Emlékérem kitüntetés


A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia alkalmából az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége megalapította a XXX. Jubileumi OTDK Emlékérem kitüntetést a diáktudományos tevékenységet támogató, abban kiemelkedő eredményeket elérő tudományos, felsőoktatási és közéleti szereplők elismerésére.

 

A kitüntetés odaítélése során az OTDT szakmai bizottságai összesen 140 kitüntetett személyére tehettek javaslatot, amelyet az OTDT Elnöksége hagyott jóvá.

 

 Az ünnepélyes átadó rendezvényre 2011. október 27-én (csütörtökön) 14.00 órakor kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavár Rendezvényközpontjában. A rendezvény főelőadója Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a "A tudományos diákkörök és a tudományos utánpótlás" címmel tart előadást.

 

Az Erdőmérnöki Kar oktatója, DR. VIG PÉTER , a Környezet- és Földtudományi Intézet egyetemi docense a kitüntetettek között van.

 

A kar nevében ezúton is gratulálunk az elismerésért és a hallgatókkal folytatott közös munka eredményéért.


43. FORSTÖKONOMISCHES KOLLOQUIUM

„A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézete rendezésében a napokban ért véget a 43. "Forstökonomisches Kolloquium”, a német nyelvterületen működő egyetemek és kutató intézetek erdészeti ökonómiával foglalkozó oktatóinak, kutatóinak és a tudományágat képviselő neves szakembereknek a hagyományos évi találkozója. Az Intézet tudományos és gyakorlatorientált tevékenységének elismerést fémjelzi, hogy immár tizenhét éve egyedüli nem német anyanyelvű intézményként tagja ennek a viszonylag zárt közösségnek, és az osztrák, a svájci és az öt német egyetemet követően most második alkalommal kapott felkérést a nemzetközi konferencia megszervezésére.

A nagysikerű három napos rendezvényen a három országból, kilenc intézményből érkezett mintegy 45 fő elsősorban az európai szinten is kiemelt jelentőségű erdészeti gazdasági teljesítményekről és problémákról cserélte ki a gondolatait, valamint az alap- és alkalmazott kutatások terén elért legfrissebb tudományos eredményekről számoltak be. A konzultációt tartalmas szakmai kirándulás egészítette ki, ahol a TAEG Zrt. kalauzolásával a vendégek az erdőgazdasággal és a természetközeli átalakító üzemmód bevezetésével ismerkedtek meg. Megtekintették a Kapuvár-kistölgyfapusztai termesztőtelepen, csemetekertben a különböző nemesített fűz fajták anyatelepeit, a kísérleti energiaültetvényeket továbbá az energia ültetvényről származó megújuló energia hasznosítását a Cserpes Tejüzemben.

A sűrű szakmai program mellett szép városunk és a fertődi Esterházy kastély bemutatására is sor került.


Országos Erdész-Faipari Találkozó

A Nyugat-magyarországi Egyetemen 2011. október 13-14-én (csütörötk-péntek) 10.00 órától kerül megrendezésre az ERDÉSZ-FAIPARI TALÁLKOZÓ, amelynek részletes programját az alábbi menüpontban érhetik el:

 


Kari Tudományos Konferencia

2011. október 5.-én harmadik alkalommal került megrendezésre az Erdőmérnöki Kar Tudományos konferenciája.

Az erzsébet-kerti (P) épületben tartott tanácskozáson 87 regisztrált résztvevő és 38 regisztrált hallgató vett részt, és hallgatta meg az 5 plenáris és 37 szekcióelőadást, illetve tekintette meg a kiállított 32 posztert.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a rendezvényen nem csak a kar dolgozói képviseltették magukat. Az előadók között voltak a NymE társkarairól (GEO, TTK), a gödöllői Szent István Egyetemről, a Kaposvári Egyetemről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetéből, illetve a General Electric részéről is.

 


ALUMNI

Egyetemünk weboldaláról (www.nyme.hu) az ALUMNI menüből elérhető az új interaktív szolgáltatás, amely a legkorszerűbb fejlesztéseknek közönhetően számos hasznos funkcióval rendelkezik. Lehetőség van személyes tartalmak feltöltésére, közösségépítésre, kapcsolattartásra az NYME polgáraival, oktatókkal és már végzett vagy jelenlegi hallgatókkal.

Az itt megjelenő tartalmakhoz kizárólag regisztrált, az NYME vagy jogelőd intézményeiben végzett öregdiákok, jelenlegi hallgatók és Neptun-kóddal rendelkező oktatók, dolgozók férhetnek hozzá.

 

(forrás: Dr. Molnár László TÁMOP ALUMNI modulvezető, NyME)


EMLÉKTÁBLA AVATÁS


A Nyugat-magyarországi Egyetem és az Erdőmérnöki Kar Prof. Dr. Magyar János akadémikus (1911-2006) születésének 100. évfordulája alkalmából, emléktáblát avatott az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet épületében.

Az egybegyűlteket Prof. Dr. Albert Levente rektorhelyettes úr köszöntötte és mondta el ünnepi beszédét, valamint ismertette Prof. Dr. Magyar János akadémikus úr életrajzát, aki az Erdőrendezéstan terén ért el kiváló eredményeket.

Prof. Dr. Magyar János akadémikus az erdőrendezéstan tudós művelője, az Erdőmérnöki Főiskola igazgatója, az Erdőrendezéstanszék vezetője, a Faipari Mérnöki Kar alapításának kezdeményezője volt.

 

Képek: 1;   2;   3;


Zárókonferencia

Ezúton tisztelettel meghívjuk a "Hálózatos egyetemi szolgáltatás-innováció a Nyugat-magyarországi Egyetemen" című projektünk záró rendezvényére.

Időpontja: 2011. szeptember 29. (csütörtök)

Helyszín: Benedek Elek Pedagógiai Kar Brunszvik Teréz terme, 9400 Sopron, Ferency J. u. 5.

 


VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója

Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága pályázatot hirdet pályakezdő és fiatal kutatók számára a VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója” díj elnyerésére a műszaki tudományok és az élő és élettelen természettudományok területén 
A tudományos utánpótlásképzés ösztönzése érdekében az MTA Veszprémi Területi Bizottsága pályázatot hirdet a „műszaki tudományok" és az „élő és élettelen természettudományok” területén tevékenykedő fiatal kutatók jelentős tudományos eredményeinek elismerésére. A díjra azok a kutatók pályázhatnak, akik a pályázat évében legfeljebb 35. életévüket töltik be, és a Veszprémi Akadémiai Bizottság működési területén végzik tudományos tevékenységüket.
Összesen négy, egyenként 250 ezer Ft összegű díj nyerhető. Külön értékeljük a PhD fokozattal rendelkező, illetve a még doktori fokozatuk megszerzése előtt álló kutatókat, mindkét kategóriában két-két díjat osztunk ki. Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a kutatási eredmények, amelyeknek megvalósult gyakorlati alkalmazásuk is van. 
A díjakat azon fiatal kutatók nyerhetik el, akik a műszaki- vagy az élő és élettelen természettudományok területén jelentős eredményeket értek el, amelyet az alábbiak igazolnak:
-
       a jelölt eddigi tudományos eredményeit bemutató 5-10 oldalas pályamű;
-
       publikált szakcikkek és könyvek; független hivatkozások;
-
       elfogadott szabadalmak, megvalósult gyakorlati alkalmazások (ha vannak ilyenek).

 

A pályázatokat a VEAB elnöke által felkért zsűri bírálja el, amelyet a VEAB elnöke vezet. A zsűri fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy nem megfelelő színvonalú pályázatok esetén ne osszon ki minden díjat. A díjak kiosztására a VEAB decemberi közgyűlésén ünnepélyes keretek között kerül sor.

A pályázatokat a megadott szempontok alapján kell személyesen vagy postán át benyújtani két példányban a VEAB szervező titkárához (Fenyvesi Ottó, VEAB, 8200 Veszprém, Vár u. 37.) és email-ben a titkar@veab.mta.hu címre. A döntésről a kitüntetetteket a VEAB elnöke november 15-ig értesíti.

 

A pályázatok beadási határideje 2011. szeptember 30.

Várja a pályázatokat az MTA Veszprémi Területi Bizottsága

A pályázathoz mellékelni kell a következő adatokat:
1
.    Pályázati űrlap:
A Pályázó neve.
Születési helye és ideje.
Lakcíme, telefonszáma.
Munkahelye, beosztása.
Munkahelyi postai címe, telefonszáma, fax száma, e-mail címe.
Ha van PhD fokozata, megszerzésének éve, a dolgozat címe.

2. 5-10 oldalas pályamű, az eddig elért legfontosabb tudományos eredmények bemutatása. A pályaműnek tartalmaznia kell egy maximum 1 oldalas összefoglalót, a szakirodalmi előzmények kritikai áttekintését és az elért eredmények ismertetését, az esetleges gyakorlati alkalmazások bemutatásával.

3. Rövid szakmai önéletrajz.

4. Publikációs lista (impakt faktorokkal és a független hivatkozások számával).


DAAD Információs Nap

A budapesti DAAD Központ és a Balassi Intézet – Magyar Ösztöndíj Iroda tájékoztatása a 2012-2013-as pályázati ciklusra vonatkozó, magyar érdeklődők által megpályázható ösztöndíjlehetőségekről.
Időpont: 2011. október 5. (szerda) 14.00-16.00 óra.

 


Totemoszlop és Bronztábla avatás

2011. szeptember 13-án 10 órakor került sor, az University of British Columbia Magyar Divízió nyugalmazott oktatója, Józsa László aranyokleveles erdőmérnök által készített totemoszlop felavatására, a Nyugat-magyarországi Egyetem Botanikus kertjében.

A Kanadából hazalátógató öregdiákokat Prof. Dr. Faragó Sándor rektor úr köszöntötte, majd Dr. h. c. dr. Grátzer Miklós a Vancouver/Sopron Alumni elnöke, és Józsa László az emlékmű alkotója tartott ünnepi beszédet.

 

A Vancouver/Sopron Alumni ajándékaként az Egyetem főépületének aulájában bronz emléktábla avatására is sor került, ahol Dr. h. c. Dr. Grátzer Miklós elnök úr, valamint Prof. Dr. Náhlik András Dékán úr mondta el ünnepi beszédét.

"Selmec-Sopron-Vancouver - három város - két alma mater - egy szív"

 

 

 

 


IUFRO kitüntetést kapott egy volt soproni diák...

A szeptember 7-9 között Sopronban megrendezett IUFRO konferencia (IUFRO WP.7.03.05 – Ecology and Management of Bark and Wood Boring Insects: Novel risks with bark and wood boring insects in broadleaved and conifer forests, www.nyme.hu/IUFRO-2011) során az erdészeti rovartan, rovarökológia és az erdővédelem területén elért eredményei alapján ’George Varley’ kitüntetésben ('George Varley Award for Achievement in Forest Insect Ecology') részesült Dr. Safranyik László, karunk volt hallgatója, a UBC Erdészeti Fakultás Soproni Divizióján végzett erdőmérnök.

Safranyik László végzése óta a rovartan különböző területein dolgozott, kiemelt kutatási területe volt a szúbogarak (és azon belül a Dendroctonus ponderosae nevű faj) biológiájának kutatása, illetve a faj elleni védekezési lehetőségek kidolgozása. Számos társadalmi megbizatása közül kiemelendő, hogy több éven át vezette a IUFRO WP.7.03.05 munkacsoportját, illetve elnökölte a Kanadai Rovartani Társaságot.

Dr. Safranyik László az Erdőmérnöki Kar tanévnyitóján aranydiplomában részesül, összefoglaló életrajza a tiszteletdiplomában részesülők életútját bemutató kiadványban megtalálható.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

Erdőmérnöki Kar,

Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet.

 


Az Erdőmérnöki Kar Tanévnyitó Ünnepsége

Az Erdőmérnöki Kar 2011. szepteber 13-án tartotta a 2011/2012. tanév Ünnepélyes Tanévnyitó Kari Tanácsülését, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának székhelyén.

A megjelenteket Prof. Dr. Faragó Sándor rektor úr, majd Prof. Dr. Náhlik András dékán úr köszönötötte.

 

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának előterjesztése alapján a Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa az egyetem által adományozható legmagasabb kitüntetést, tiszteletbeli egyetemi doktori "doctor honorius causa" címet adományozta Prof. Dr. Németh Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának.

 

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának előterjesztésére, az Egyetem rektora és a kar dékánja arany, gyémánt, vas és rubin tiszteletdiplomákat adott át, az ezelőtt 50, 60, 65, és 70 éve végzett erdőmérnököknek, bányamérnököknek

 

A 2011/2012 tanévben Grátzer Miklós Ösztöndíjban részesült kimagasló tanulmányi eredménye alapján Hasulyó Péter okleveles erdőmérnök hallgató. A kitüntetést Dr. Grátzer Miklós jelenlétében felesége, Anna Martinek adta át.

 

A Vancouver/Sopron Alumni Ösztöndíj Bizottsága az 1956-os események során Kanadában letelepedett hallgatók képviseletében Roller Kálmán volt dékánjuk nevében ösztöndíjat alapított, a kar erdőmérnöki szakos hallgatói számára. Az Alapító Okirat aláírására ünnepélyes keretek között a Tanévnyitó Ünnepségen került sor, majd a 2011/2012. tanévben Roller Kálmán ösztöndíjban részesülő hallgatók vehették át e kitüntetést: György Boglárka, Juhász Lenke, Kardos Bendegúz, Oláh Gergely , és Osgyáni Anett okleveles erdőmérnök hallgatók.

 

Az Erdőmérnöki Kar Tanácsának előterjesztése alapján a Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa Nyugat-magyarországi Egyetem Emlékérem kitüntetést adományozott Dr. Ante Krpan professzornak, a Zágrábi Egyetem korábbi egyetemi tanárának, a Jastrebarskoi Erdészeti Kutatóintézet intézetigazgatójának.

 

Az Egyetem szenátusa az Erdőmérnöki Kar tanácsának javaslatára címzetes egyetemi docensi címet adományozott az erdőtűzvédelem terén végzett szakmai tudományos eredményei, oktatói munkája és közéleti tevékenységének elismeréséül Dr. Nagy Dániel okleveles erdőmérnöknek, a jogtudományok doktorának, az MgszH Erdészeti Igazgatóság igazgató-helyettesének.

 

Az ünnepségen doktorrá avatták Tirászi Ágnes okleveles környezetmérnököt, okleveles környezemérnök mérnök-tanárt.

 

A 2011/2012 tanévben Köztársasái Ösztöndíjban részesültek: Toronyay Péter, Czili Kármen, Osgyáni Anett, Kocsis Ramóna és Oláh Gergely.

 

Az Ünnepélyes Tanévnyitó Kari Tanácsülést az első éves hallgatók eskütétele, majd hallgatvá fogadása zárta le.

 

 


Ünnepélyes Tanévnyitó Kari Tanácsülés

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Tanácsa 2011. szeptember 13-án 14.00 órai kezdettel tartja Ünnepélyes Tanévnyitó nyilvános Kari Tanácsülését.

Helye: A NymE Közgazdaságtudományi Kar aulája (Sopron, Erzsébet u. 9.)

 


Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök/szakirányító

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, Sopronban a korábbi év sikerére való tekintettel, folytatja a vadgazdálkodási igazgatási szakemberek képzését idén szeptemberben is. A képzés levelező tagozaton, három szemeszteren keresztül zajlik, félévenként két konzultációs héttel. A jelentkezés feltétele bármely képzési területen legalább alapképzésben (régebben főiskolai szintű képzésben) szerzett végzettség. A szakirányú továbbképzést sikeres szakdolgozatvédés és államvizsga esetén kiadott oklevél zárja le.

A gyakorlatorientált képzés elősegíti a vadgazdálkodásban dolgozó, azt irányító szakemberek (vadásztársasági elnökök, gazdasági vezetők, vadászmesterek, állami vállalatok vadászati vezetői, stb.) gazdálkodási feladatainak megoldását, hivatásos- és sportvadászok szakmai ismereteinek szélesítését.

A képzésben részesült szakemberek ismereteik birtokában képesek lesznek önálló ökológiai és ökonómia szemléletű vad- és élőhely-gazdálkodásra, korszerű vadtartási és nevelési technológiák alkalmazására. Képesek lesznek a vadászat és a vadgazdálkodás tervezési és irányítási feladatait környezetkímélő és fenntartható módon ellátni. Elsajátítják a vadászatok hatékony szervezésének és biztonságos, eredményes lebonyolításának munkálatait, megismerik a vadászati ágazat jogi hátterét, ökonómiai jellemzőit, marketing és munkaügyi kérdéseit, kultúrtörténetét, természetvédelmi, erdészeti és mezőgazdasági ágazati kapcsolatait.

 

 


Diplomaosztó Kari Tanácsülés

2011. június 28-án került sor az Erdőmérnöki Kar Diplomaosztó Kari Tanácsülésére, a 2010/2011. tanév tanévzárójára.

 

 

A tanácsülés Prof. Dr. Faragó Sándor rektor úr ünnepi köszöntő beszédével kezdődött, majd Prof. Dr. Náhlik András dékán úr és Wisnovszky Károly igazgató úr mondta el gondolatait.

Az ünnepség egyperces néma csöndben emlékezett meg a nemrégiben elhunyt proszesszoráról, Dr. h.c dr. Szodfridt Istvánról.

A diplomák átadására a mérnöki fogadalom letétele után került sor.

A 2010/2011. tanévben 21 fő okleveles erdőmérnök, 10 fő okleveles környezetmérnök, 2 fő okleveles környezetkutató, 9 fő okleveles természetvédelmi mérnök, 7 fő okleveles vadgazda mérnök, 10 fő környezetmérnök, 8 fő alkalmazott környezetkutató, 10 fő természetvédelmi mérnök, 8 fő vadgazda mérnök és 11 fő erdészeti növényvédelmi mérnök vehette át oklevelét, illetve igazolását.

 

Doktori oklevélben a Nyugat-magyarországi Egyetem Doktori Tanácsának döntése alapján 11 fő részesült:

  • Bárány Gábor okleveles erdőmérnök
  • Bór József okleveles fizika-kémia szakos középiskolai tanár
  • Drüszler Áron okleveles meteorológus
  • Mohamed Anwar Eleiche Omar okleveles építőmérnök
  • Horváth Sándor okleveles erdőmérnök, mérnöktanár
  • Kerekes Szilárd okleveles környezetmérnök
  • Móricz Norbert okleveles geográfus
  • Nagy László okleveles erdőmérnök
  • Riezing Norbert okleveles erdőmérnök
  • Tirászi Ágnes okleveles környezetmérnök, mérnöktanár
  • Zagyvai Gergely okleveles környezetmérnök

 

 

A Diplomaosztó Kari Tanácsülés utolsó napirendi pontja a kitüntetések átadása volt.

Címzetes egyetemi tanári címben részesült Dr. Jung László az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Dr. Eke István okleveles agrármérnök, Dr. Hadarics Tibor okleveles zoológus, állatorvos, Dr. Nagy Dániel okleveles erdőmérnök, az állam- és jogtudományok doktora, Pellinger Attila okleveles erdőmérnök, okleveles zoológus, Puskás Lajos okleveles erdőmérnök.

Az Egyetem Szenátusa az Erdőmérnöki Kar javaslatára az Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetésben részesítette Dr. Gribovszki Zoltán egyetemi docens urat, Székelyné Silkó Erzsébet nyelvtanár asszonyt, Dr. Vig Péter egyetemi docens urat.

Az Egyetem Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Cserpes Tamás kertészmérnök, Stark Miklósné laboráns.

Az Egyetem rektorától Rektori Dícséretet vehetett át Komornokiné Stark Márta nyelvtanár, valamint Kovács Károlyné laboráns.

Nyugat-magyarorzsági Egyetem Főtanácsosa címet vett át Kondorné Dr. Szenkovics Mariann adjunktus asszony és Dr. Veperdi Gábor egyetemi docens úr.

Nyugat-magyarországi Egyetem Munkatársa kitüntetésben Farkas Lászlóné adminisztrátor részesült.

Zárásképpen a hallgatói kitüntetések átadására került sor.

 

 

A friss diplomásainknak, valamint a kitüntetésben részesülő kollégáinknak ezúton gratulálunk.

 

 

 


Diplomaosztó Tanévzáró Kari Tanácsülés


A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Tanácsa 2011. június 28-án 14.00 órai kezdettel tartja Ünnepélyes Diplomaosztó nyilvános tanévzáró Kari Tanácsülését.

Helye: Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar aulája (Sopron, Erzsébet u. 9.)

 


Megemlékezés Prof. Dr. Mészáros Károlyról


Az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejleszési Intézet tisztelettel meghívja Önt és munkatársait az MTA VEAB Mező- és Erdőgazdálkodási Munkabizottsága által szervezett
Prof. Dr. Mészáros Károly Emlékülés keretében,
az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetben („E” épület)
elhelyezett emléktáblánál 2011. június 28-án 9 órakor tartandó megemlékezésre.

 


II. Erdész-ökonómus Találkozó

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézete, az Országos Erdészeti Egyesület Közgadasági Szakosztálya, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. II Erdész-ökonómus Találkozót tart. ("A szálaló és átalakító üzemmódú erdők ökonómiai kérdései" TÁMOP-4.2.1B-09/1/KONV-2010-0006)

 

Helyszín: Pilisi Parkerdő Zrt.

Erdészeti Információs Központ

1021 Budapest, Budakeszi u. 91.

 

Időpont: 2011. június 23. 10.00 óra

 

Jelentkezés: uzemtan@emk.nyme.hu

99/518-139

határidő: 2011. június 17. péntek

 


ROLLER KÁLMÁN Ösztöndíj

A Soproni Alumni Vancouveri csoport tagjai és Ösztöndíj Bizottsága az 1956-os események során kanadában letelepedett egykori soproni hallgatók képviseletében Roller Kálmán volt dékánjuk nevében ösztöndíjat alapítottak, Roller Kálmán emlékét megőrizendő jó tanulmányi eredménnyel, szociálisan hátrányos helyzetű erdőménök hallgatók jutalmazására.

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. június 24.

 


„SCIENCE LEARNING CENTER – JUNIOR COLLEGE”

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK SOROZATA AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON KÖZÉPISKOLÁSOKNAK

Beszámoló

 

Karunk oktatói (10 fő) a Matematika; Biológia (Növénytan, Gerinctelen és Gerinces Állattan, Ökológia) és Kémia tudományterületekről közérthető ismereteket adtak át a témakörök iránt érdeklődő középiskolásoknak, betekintést engedve az egyetemi előadások légkörébe.

Az ismeretterjesztő természettudományos előadássorozat a „Science Learning Center – Junior College” rendezvény keretein belül zajlott. Az előadásokat, 2011. május 19.-június 3. között, a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium fogadta be, ahol a tanóráknak az intézmény patinás díszterme adott otthont.

 

A programban az alábbi témaköröket ismerhette meg részletesebben az érdeklődő hallgatóság: a matematika alapjai (ea.: Prof. Dr. HORVÁTH Jenő professor emeritus); leggyakrabban használt gyógynövényeink (ea.: ZAGVYAI Gergely tanársegéd); leggyakoribb ehető és mérgező gombák, a fa szerepe a mitológiában (ea.: Dr. CSISZÁR Ágnes egy. docens); bioakusztikai vizsgálatok az ornitológiában, videokamerás megfigyelési módszerek költésbiológiai és etológiai vizsgálatoknál (ea.: Dr. WINKLER Dániel egy.docens); hazai kisemlős kutatás jelentősége és gyakorlati alkalmazása, róka-, az aranysakál- és a farkas-populációk helyzete, az erdő és a nagyvad kapcsolata (ea.: DREMMEL László doktorandusz); az emberi egészséget veszélyeztető gerinctelen állatok (ea.: TUBA Katalin int. munkatárs), ökológia és a hétköznapok (ea.: Dr. BERKI Imre egy. docens); érzékszerveinkkel és műszereinkkel az anyagi világban (ea.: Dr. NÉMETH Zsolt István egy. docens); flavonoidok a mindennapi életünkben (ea.: Dr. RÁKOSA Rita adjunktus) és vízanalitika – felszíni vizek minősége (ea.: VISINÉ Dr. RAJCZI Eszter adjunktus, Dr. RÉTFALVI Tamás egy. docens).

 

Az előadásokon közel 100 fő vett részt, mely három 13-os technikus évfolyam részvételét jelentette.

 

A rendezvény mini-konferenciával zárul, ahol a vállalkozó kedvű diákok kiselőadást tartottak az elhangzott témakörök alapján:

TORMÁSI László, KÁLMÁN Gyula: Komplex számok

BELLÉR Kristóf: A Soproni-hegyvidék gyakoribb ehető gombái

KUTCHI Péter: Gyógynövények

HIPSÁGH Adrienn: Fafajok szerepe a mitológiában

TORMA Dániel: Az erdő és a vad

VÖRÖS Tamás: Webkamerás madármegfigyelés

KIRÁLY László: Kullancsok

MARÁZ Vivien, Salamon Péter: Ökológia

KOVÁCS Gábor: Flavonoidok, Érzékszerveink

KÁLÓCZI Gergő, MOLNÁR Zsófia: Felszíni vizek minősége

 

Oktatóink rövid értékelést adtak minden témakör kiselőadásáról, valamint elismerően nyilatkoztak az előadók szerepléséről és erőfeszítéseiről. A diákok cserébe értékes „Az erdészeti felsőoktatás 200 éve I-III.” almanach könyvjutalomban részesültek.

 

Az oktatók és a diákság előadásai írásos formában konferencia kiadványban jelennek meg.

 

A záró konferenciát Dr. FOLCZ Tóbiás igazgató-helyettes úr beszéde zárta, melyben említést tett a rendezvény hasznosságáról és sikeréről. Kiemelte a további hasonló programok megvalósítási lehetőségét az egyetem és a szakközépiskola között.

 

Az előadássorozat és zárókonferencia anyagi hátterét és lebonyolítását a „TÁMOP 4.2.3- 08/1-2009-001 „Science without borders” – „Tudás határok nélkül”. Tudásdisszemináció a Nyugat-magyarországi Egyetemen” projekt támogatta.

(Kedvezményezett: Nyugat-magyarországi Egyetem, 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.)

 

Végezetül a Science Learning Center – Junior College alprojekt szervező bizottsága nevében ezúton köszönjük meg egyetemi oktatóink, a diákelőadók és a hallgatóság munkáját és részvételét és nem utolsó sorban a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium vezetőségének, felkészítő tanárainak támogatását.

 

További sikeres munkát kívánunk!

Prof. Dr. LAKATOS Ferenc egyetemi tanár, dékánhelyettes

POLGÁR András adjunktus

 


Szodfridt István emléke örökké szívünkben él

2011. május 13-án hosszantartó betegség után, életének 81. évében elhunyt

Dr. h.c. dr. Szodfridt István, a Nyugat-magyarországi Egyetem tiszteletbeli doktora, okleveles erdőmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, professor emeritus, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés és számos szakmai díj birtokosa.

Búcsúztatójára 2011. május 30-án került sor a Nyugat-magyarországi Egyetem főépületének aulájában.

A gyászoló családot az Egyetem rektora és az Erdőmérnöki Kar dékánja fogadta a Rektori Hivatalban. A megemlékezésre 14.00 órakor került sor, ahol Prof. Dr. Faragó Sándor az egyetem, Prof. Dr. Náhlik András az Erdőmérnöki Kar, Ormos Balázs az Országos Erdészeti Egyesület és végül Keszthelyi István a volt évfolyamtársak nevében mondta el megrendülten ünnepi beszédét.

Az ünnepi beszédek elhangzása után a gyászolók elindultak az Egyetem kapuja felé, Professzor úr volt tanszékének épületét érintve. Az Alma Matert elhagyva indult utolsó útjára.

 

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik osztoznak a Család és az Egyetem gyászában.

 

Emléke örökké szívünkben él!


100 éve született Mátyás Vilmos: emlékezés a kalotaszegi Sztánán

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) május 14-én ünnepelte alapításának 120 éves jubileumát a Kolozsvár melletti Sztánán (Itt áll Kós Károly híres Varjúvára). Fél évszázados betiltás után, a rendszerváltáskor újjászervezett EKE nem feledkezett meg egy régi adóssága törlesztéséről: a jubiláris ülésen a képviselők egyhangúlag megszavazták Mátyás Vilmos és négy társának visszafogadását és örökös tiszteletbeli tagságát.

A lépés előzménye, hogy a hazai szakmai körökben az erdészeti maggazdálkodás megteremtőjeként, és a tölgyek taxonómiájának avatott szakértőjeként ismert Mátyás Vilmos (Arad, 1911 – Sopron, 1986) Erdélyben elsősorban a Bihar hegységben végzett feltáró munkája – és természetesen „Erdélyi utazások” című könyve révén vált közismertté. Már aradi gimnazistaként rabul ejti a Bihar hegység karsztvilága és a legendás Czárán Gyula által végzett feltáró munka, amely addigra már pusztulásnak indult. Megalapítja az EKE aradi szakosztályát és óriási energiával rekonstruálja Czárán útvonalait, tovább folytatja barlangfeltárásait. Számos publikációja jelenik meg, kapcsolatban áll az erdélyi magyar karsztkutatás jeles alakjaival. Természettudományi és műszaki ismeretekhez erdőmérnöki diplomája juttatja, amit Sopronban szerez meg..

Amikor 1936-ban megjelenik magyar nyelvű kalauza a Bihar hegységről, a magyar helységnevek használata miatt irredentizmus vádjával üldözni kezdik, politikai nyomásra kizárják az EKE-ből, végül katonaszökevényként Magyarországra menekül. 1940-ben visszatér Észak-Erdélybe, a Görgényszentimre-i erdőgondnokság (egyben kormányzói vadászterület) vezetője, ahonnan 4 év múlva ismét menekülnie kell. A háborút követő sok hányattatás után a sors jóvátétele, hogy erdélyi útikönyve (1977) óriási könyvsiker (Romániában azonnal indexre kerül). 1936-ban elkobzott és bezúzott Bihar kalauzának újraírása haláláig foglalkoztatja, megjelenését (1988) már nem érhette meg.

Mátyás Vilmos munkásságát az ünnepi ülésen Nyisztor Miklós méltatta. Az EKE szimbolikus jóvátételét, az örökös tiszteletbeli tagság oklevelét, Dezső László elnök adta át fiának, Mátyás Csabának, aki az Erdőmérnöki Kar 200 éves jubiláris kiadványával viszonozta a gesztust (fotó). A rendezvényről beszámolt a Duna és a Kolozsvári Televízió, és jelen volt Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövete is.

 




" Dezső László EKE elnök átveszi az EMK emlékköteteit - Náhlik András dékán képviseletében átadta Mátyás Csaba (fotó: Jambrich I.)"

"Év outsourcing dolgozata - 2011"

 

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség pályázatot hirdet az "Év outsourcing dolgozata - 2011" cím elnyerése. A pályázat célja, hogy a magyar felsőoktatásban résztvevő hallgatók körében ismertté tegye a szolgáltatóipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit.

 


Erdők éve - új kihívások a XXI. században

 

 A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottsága "Erdők éve - új kihívások a XXI. században" tudományos ülést tart a Magyar Tudományos Akadémián.

Helyszín: MTA Nagyterem

Időpont: 2011. május 31. (kedd) 10 óra

 

Levezető elnök: Dr. Faragó Sándor, Erdészeti Bizottság elnöke

Tervezett program:

Dr. Mátyás Csaba, MTA rendes tagja: Erdők helyzete a világban

Ali Tamás: Erdők helyzete hazánkban

Dr. Király Géza, dr. Czimber Kornél, Bazsó Tamás, Brolly Gábor: Új lehetőségek az erdők térképezésében és felmérésében

Dr. Koloszár József: Az új szemléletű erdőgazdálkodásban alkalmazandó és alkalmazható üzemmódok

Dr. Gribovszki Zoltán, Csáfordi Péter, dr. Kalicz Péter, dr. Kucsara Mihály: Az erdők hatása a vízkörzésre

Dr. Somogyi Zoltán, dr. Führer Ernő, dr. Bidló András: Az erdők szénforgalma és a fenntartható erdőgazdálkodás

Dr. Csóka György, dr. Hirka Anikó, dr. Koltay András, Janik Gergely, Molnár Miklós, Tuba Katalin, dr. Lakatos Ferenc: Magyarországi erdők egészségi állapota - aktualitások és trendek

Dr. Rumpf János, Szakálosné Mátyás Katalin, dr. Horváth Béla: Erdő- és fahasználatok a XXI. században 
Dr. Molnár Sándor, dr. Alpár Tibor, dr. Hoffman Tamás, dr. Albert Levente: Új utak és lehetőségek a fa mechanikai és kémiai feldolgozásában 

Dr. Marosi György, Juhász István, dr. Lett Béla, dr. Schiberna Endre: Erdőgazdálkodás – gazdálkodás


Elhunyt Professzorunk

Türelemmel viselt hosszantartó betegség után elhunyt Prof. Dr. h.c. Dr. Szodfridt István okleveles erdőmérnök.

A gyászoló család fájdalmában osztozunk, a temetéséről későbbiekben intézkedünk.


A Magyar Vöröskereszt kitüntetése


2011. május 4-én Győrben a Magyar Vöröskereszt 130 éves évfordulója alkalmából, világnapi ünnepséget rendezett, melyre a Kémiai Inzétezből Molnárné Kiss Irén intézeti főmunkatárs is hivatalos volt, mint a Nyugat-Magyarországi Egyetem soproni karainak vöröskeresztes titkára.

Az ünnepség keretén belül Habsburg Györgytől, a Magyar Vöröskereszt elnökétől kiemelkedő vöröskeresztes munkájának elismeréseként a "Vöröskeresztes Munkárt kitüntetés" bronz fokozatát adományozta.

 

Ezúton gratulálunk e neves kitüntetéshez!


Búcsúzó végzőseink

Szombaton este újra megtelt az egyetem Botanikus kertje valétáló hallgatókkal, hozzátartozóikkal, oktatókkal.

Az Erdőmérnöki Kar, a Faipari Mérnöki Kar és a Közgazdaságtudományi Kar végzős diákjai ünnepélyes keretek között, a selmeci - soproni hagyományok szerint búcsúztak Alma Materüktől.

19 órakor a főépület bejárata mellett felgyulladtak az őrtüzek, és az egyetem valamint a karok vezetői a zászlók kíséretében érkeztek a búcsúztatóra.

A bányász, kohász erdész fás és közgazdász himnuszok elhangzása után Prof. Dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja búcsúztatta hallgatóit.

Ünnepi beszédében az önbecsülésről, az önbizalomról, a kitartásról, a felelősségről és a becsületről szólt. Ez utóbbihoz Moliére szavait idézve: „Légy őszinte és csak a becsületre adj,/ Ne mondj ki szót, mely nem a szívből fakad”, a becsületes út néha nehezebb érvényesülésére hívta fel a figyelmet, figyelmeztetve a hallgatóságot arra, hogy a lelki béke fontossága azonban mindennél előbbre való.

Ady Endre szavaival hívta fel a figyelmet a hűség és az összefogás fontosságára: „Mikor fogunk már összefogni?/Mikor mondunk már egy nagyot,/Mi, elnyomottak, összetörtek,/Magyarok és nem –magyarok?”.

Dékán úr a végzősöket zárszavában arra kérte, jó szívvel gondoljanak iskolájukra, a városra, és mindenkor tartsák szem előtt: Memento, hominem esse!-Emlékezz rá, hogy ember vagy!

Ezután a Faipari Mérnöki Kar és a Közgazdaságtudomány Kar dékánjai mondták el beszédüket, elköszönve hallgatóiktól.

Prof. Dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora díszbeszédében megható szavaival ismét könnyeket csalt a vendégek szemébe. Miután kinyittatta a végzős hallgatók előtt az egyetem kapuját, a szalamandert követően, a Deák téren a város vezetése is elköszönt az idén valétálóktól.

Kedves Hallgatóin!

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek, Valete, éljetek boldogul.


Állásbörze 2011.

Az Erdőmérnöki Kar és a Faipari Mérnöki Kar szervezésében 2011. április 28-án a végzős hallgatók elhelyezkedésének segítése érdekében ÁLLÁSBÖRZÉ-re került sor.

 Az Erdőmérnöki Kar Erzsébet kerti épületének aulája 10.00-14.00 óra között zsúfolásig megtelt, az állást kináló cégek képviselőivel és az érdeklődő hallgatókkal.

 

Prof. Dr. Albert Levente általános rektor-helyettes megnyitó beszédében megköszönte a szervezőknek a munkát és büszkén ajánlotta a leendő végzőseinket az állásajánlatokkal érkezőknek.

 

Az elmúlt évek legsikeresebb állásbörzéjét tudhatjuk magunk mögött, hiszen 26 cég érkezett különféle szintű számos ajánlattal.

A két kar oktatási dékán-helyettese röviden beszámolt a júniusi záróvizsgázó hallgatók létszámáról, majd elkezdőhetett a közvetlen kapcsolatfelvétel.

 

Az Állásbörze megvalósulását a TÁMOP 4.1.1 projekt segítette.

 

Minden megjelent tisztelt partnerünknek ezúton is köszönjük részvételét.

 


Szakmai konferencia meghívó

Meghívó az MgSzH Erdészeti Igazgatóság és az Erdészeti Tudományos Intézet által szervezett „Európai Erdészeti Monitoring Rendszer Továbbfejlesztése és Végrehajtása” elnevezésű szakmai konferenciára.

Az MgSzH Erdészeti Igazgatósága és az Erdészeti Tudományos Intézet közösen képviseli hazánkat az Európai Unió Life Plus finanszírozású FutMon (Further Development and Implementation of an EU-level Forest Monitoring System – „Európai Erdészeti Monitoring Rendszer Továbbfejlesztése és Végrehajtása”) nemzetközi projektben.

A konferencia a FutMon projekt során elvégzett nagyterületű és intenzív erdészeti vizsgálatokat, és azok magyarországi eredményeit kívánja bemutatni.

 

A konferencia helye:             Nyugat-magyarországi Egyetem

Erdőmérnöki Kar, P épület, Sopron

 

A konferencia ideje:              2011. június 15. 1000 - 1500

 


Doktoranduszok Tudományos Konferenciája

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, a Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola és a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola „DOKTORANDUSZOK TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” címmel, 2011. április 13-án egész napos, nagy sikerű tudományos konferenciát rendezett a Kar Erzsébet kerti oktatási tömbjének nagyelőadóiban.

A tudományos tanácskozás lehetőséget biztosított az Erdőmérnöki Karon működő doktori iskolák PhD hallgatói számára szakmai-tudományos munkájuk, eredményeik bemutatására, egymás kutatási területének megismerésére, további szakmai kapcsolatok kialakítására.


Dr. Nemesdy Ervin diplomamunka-pályázat

A Magyar Útügyi Társaság idén is meghirdeti a Dr. Nemesdy Ervin diplomamunka-pályázatot.

Pályázni két kategóriában lehet:

  • Felsőfokú alapkézést lezáró diplomamunkával, illetve
  • szakmérnöki diplomamunkával.

 


Pályázati felhívás

Az Erdészeti és Faipari Képzést Támogató Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói részére

  • külföldi egyetemken történő rész- és továbbképzéssel,
  • kutatási programok külföldön folytatásával
  • külföldi és belföldi szakmai tanulmányutakkal,
  • konferenciákon való részvétellel,
  • egyéb, nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő támogatás nyújtására.

Pályázni pályázati lap kitöltésével lehet, mely a Rektori Hivatal alapítványi ügyintézőjénél szerezhető be, illetve letölthető a honlapról.

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. április 29.

 


MEGHÍVÓ

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, a Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola és a Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola tudományos konferenciát rendez

„DOKTORANDUSZOK TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” címmel.

 

A konferencia időpontja: 2011. április 13. (szerda) 10.00-16.00

A konferencia helyszíne: NYME-EMK „P” ép., 9400 Sopron, Cházár A. tér 1.

Konferenciánk webcíme: http://www.emk.nyme.hu/PhD-konferencia

 

 

 


Állami kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából

A nemzeti ünnepen Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adott át Dr. Kosztka Miklósnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara professzor emeritusának.

 

A magasrangú kitüntetéshez ezúton gratulálunk!


Környezeti problémák a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencéért Tudományos Ifjúsági Szövetség, mint a Közép-Európa Klub ifjúsági szervezte, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara az "Erdő- és mezőgazdálkodás, valamint a megújuló energiaforrás-technológiák és a klímaváltozás" című projektjének keretében 2011. március 19-én szombaton rendezi meg a „Környezeti problémák a Kárpát-medencében I.”- című nemzetközi klímakonferenciáját, melyre tisztelettel meghívjuk Önt.

Megnyitó: 2011. március 19. szombat 9:00 óra, Sopron, Nyugat-magyarországi Egyetem, A Kar nagy előadóterme
(9400. Sopron, Cházár András tér 1. „P” épület)

A konferencia fővédnöke:

Prof. Dr. Faragó Sándor DSc. a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora

 


Születésnapokat ünnepelt az Erdőmérnöki Kar

Az Erdőmérnöki Kar munkatársai a kar egykori oktatói 90. születésnapja alkalmából gyűltek össze.

Perlaki Ferenc vasokleveles erdőmérnök és Prof. dr. Adamovich László vasokleveles erdőmérnök az elmúlt napokban töltötték be 90. születésnapjukat.

Dr. Péterfalvi József intézetigazgató, mint az est egyik házigazdája, köszöntötte a megjelenteket, az ünnepelt Perlaki Ferenc urat és feleségét Éva asszonyt, az egyetem vezetése részéről Prof. Dr. Faragó Sándor rektor urat, Prof. dr. Albert Levente rektor-helyettes urat, az Erdőmérnöki Kar vezetését képviselő Dr. Bidló András dékán-helyettes urat, valamint  Prof. dr. Jereb Lászlót a Faipari Mérnöki Kar dékánját.

Rektor úr köszöntőjében kiemelte, hogy köszöni mindkét ünnepelt hűségét az Alma Materhez, őszinte szeretetüket, ragaszkodásukat és támogatásukat az Egyetemhez, azon belül is az Erdőmérnöki Karhoz.

Dr. Bidló András dékán-helyettes úr köszöntője végén Dr. Gratzer Miklós professzor úr levelét olvasta fel Feri bácsinak, amiben a kint élők köszönetét tolmácsolta az ünnepelt felé:” Velünk voltál a forradalomban, az idegen földön, megkapaszkodásban, és a kint élők összefogásában.  Első levelem, mint ifjúsági kor-elnök, hozzád ment tanácsért.  Önzetlenül adtál és ápoltál egy egész generációt.  Mindnyájunk nevében Köszönet es szívből jövő hála.”

Az ünnepség alatt Adamovich Laci bácsival a technika segítségével sikerült kapcsolatot teremteni, így Kanadából együtt énekelhették az Erdészhimnuszt. Megható pillanatnak voltunk így szemtanúi.

A jelenlévők közül sokan apró ajándékokkal kedveskedtek Feri bácsinak, aki szemmel láthatóan nagyon meghatódott volt.

A köszöntés egy kis vendéglátással ért véget.

 

Boldog születésnapot kívánunk!








Etnobotanikai előadás

"A hagyományos ökológiai tudás és felhasználása a természetvédelemben és az oktatásban a gyimesi és hortobágyi példákkal" címmel tart előadást Dr. Molnár László, 2011. március 8-án 18.00 órakor, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézetben, (B épület földszint) a NYME BPK Társadalom- és Neveléstudományi Kutatóközpont, valamint a NYME EMK Növénytani és Természetvédelmi Intézet szervezésében.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 


Diplomaosztó Kari Tanácsülés

2011. február 11-én, pénteken tartotta a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara a Faipari Mérnöki Karral közösen az ünnepélyes Diplomaosztó Kari Tanácsülését.

Az Erdőmérnöki Karon a 2010 december 7 - 21. között lezajott sikeres záróvizsgák után 31 fő vehette át oklevelét és 30 fő kapott igazolást nyelvvizsga hiányában.

A 2010/2011. tanévben az Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolában 2 fő szerzett doktori fokozatot, Gálos Borbála Katalin okleveles környezetmérnök és Perényiné Somogyi Angéla pszichológus.

Prof. dr. Faragó Sándor egyetemünk rektora, a Tudományos Diákköri Konferenciákon való kiemelkedő munkájáért, az Erdőmérnöki Kar előterjesztése alapján rektori dicséretben részesítette Kővágó-Lóth Hajnalka természetvédelmi mérnököt.


Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány „Diákok a tudományért” Szakalapítványa pályázata

A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány „Diákok a tudományért” Szakalapítványa pályázatot írt ki a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítésére.

A megpályázható összeg pályázónként (diákonként) legfeljebb 100 000 Ft.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. március 31.

 

Nyomtatványok: 1; 2; 3; 4



Diplomaosztó Kari Tanácsülés

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Tanácsa 2011. február 11-én 14.00 órai kezdettel tartja ünnepélyes diplomaosztó nyilvános Tanévzáró Kari Tanácsülését, a Faipari Mérnöki Karral Közösen.

Helye: Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar aulája. (Sopron, ERzsébet u. 9.)

 


ALUMNI

Egyetemünk weboldaláról (www.nyme.hu) az ALUMNI menüből elérhető az új interaktív szolgáltatás, amely a legkorszerűbb fejlesztéseknek közönhetően számos hasznos funkcióval rendelkezik. Lehetőség van személyes tartalmak feltöltésére, közösségépítésre, kapcsolattartásra az NYME polgáraival, oktatókkal és már végzett vagy jelenlegi hallgatókkal.

Az itt megjelenő tartalmakhoz kizárólag regisztrált, az NYME vagy jogelőd intézményeiben végzett öregdiákok, jelenlegi hallgatók és Neptun-kóddal rendelkező oktatók, dolgozók férhetnek hozzá.

 

(forrás: Dr. Molnár László TÁMOP ALUMNI modulvezető, NyME)


Farsangi Bál a Nyugat-magyarországi Egyetemen


Tisztelt Egyetemi Polgárok! Szeretettel meghívok mindenkit a Nyugat-magyarországi Egyetem farsangi báljára. A helyszín, az időpont, valamint további részletek a meghívóban tekinthetők meg. Remélem, elnyeri tetszésüket a színvonalas, gazdag program, és találkozunk a báli forgatagban!

 

Jó szerencsét, üdvözlettel: Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

 


EDUCATIO 11. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Közel 200 stand, 40 000 látogató, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standja és a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök, módszerek – talán ezek jellemzik legtömörebben az Educatio Kiállítást.

A 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21–22-én került megrendezésre Budapesten.

A Nyugat-magyarországi Egyetem mind a tíz karával képviselte magát.

A kiállításon az Erdőmérnöki Kar is bemutatkozott és vonzotta a látogatókat. Az érettségiző diákok egy időben és egy helyen tájékozódhattak valamennyi képzésünkről, érdeklődhettek a felvételi eljárás menetéről, esélyekről, magáról a képzési rendszerről, az ösztöndíjakról, kollégiumi elhelyezésekről.

 









Prof. Dr. Lett Béla köszöntése 65. éves születésnapja alkalmából

Bensőséges ünnep keretében, a család, a meghívott kollegák és doktoranduszok körében köszöntötték 2010 decemberében az Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet munkatársai prof. dr. Lett Bélát 65. születésnapja alkalmából. Az ünnepséget Dr. Schiberna Endre intézetigazgató nyitotta meg, majd méltatta az ünnepelt eddigi munkásságát, és köszönetét fejezte ki a megbízott intézetigazgatóként végzett áldozatkész munkájáért is. Az Erdőmérnöki Kar képviseletében prof. dr. Náhlik András dékán köszöntötte az ünnepeltet. Az Egyetemen töltött 27 év vetített képes összefoglalóját dr. Stark Magdolna egyetemi docens tárta az ünneplő közönség elé. A fiatal kollegák, doktoranduszok által írt versikét Horváth Tamás tolmácsolta. Meglepetést Zsófia unoka furulyaszójával szolgáltatott.

 

Prof. Dr. Lett Béla az intézetnek és új igazgatójának további sikeres, eredményes munkát kívánva köszönte meg a gratulációkat, a megemlékezést, és biztosította az Intézetet arról, hogy szakmai iránymutatására, az oktatásban való aktív részvételére a jövőben is számíthatunk.




Mesterszintű erdőfeltárási szakmérnök képzés indul!

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, Sopronban mesterszintű erdőfeltárási szakmérnökök képzését kezdi meg 2011 februárjában.. A képzés levelező tagozaton, négy szemeszteren keresztül zajlik, félévenként 6 alkalommal (alkalmanként péntek-szombat). A jelentkezés feltétele okleveles erdőmérnöki és az „Erdészeti ismeretek” tantárgyból különbözeti vizsga teljesítésével okleveles infrastruktúra-építőmérnök végzettség. A szakirányú továbbképzést sikeres szakdolgozatvédés és államvizsga esetén kiadott oklevél zárja le.