A Kar alapítása, rövid története

Az Erdőmérnöki Kar egyike az ország selmeci gyökereit büszkén valló és ápoló egyetemi Karainak, őse a Selmecbányán III. Károly által 1735-ben alapított Bányatisztképző Iskola, melyet Mária Terézia 1762-ben akadémiai rangra emelt. Az Udvari Pénzverészeti Kamara 1807-ben az akadémia keretében létrehozta az Erdészeti Tanintézetet (Forst Kabinet) és annak vezetésével Wilkens Henrik Dávidot bízta meg. A professzor 1808-ban kezdte meg előadásait, ezt az évet tekinti az Erdőmérnöki Kar a jogelőd intézmény alapítási évének, és ezt az évszámot tünteti fel címerében is.

A magas színvonalú munka eredményeként az Erdészeti Tanintézet 1840-ben önálló akadémiai rangra emelkedett. Az 1846-os oktatási reform során, méltányolva a minőségi változást, az intézmény nevét Bányászati és Erdészeti Akadémia névre változtatták.

Az 1872. évet tekintjük az önálló erdészképzés kezdetének. A korábban egyetlen erdész tanszék abban az évben vált szét erdőrendezésre, növénytan-erdőtenyésztésre, és erdészeti iparmű tanerdő használatra.

A századforduló után az új tanszabály és a négy éves tanulmányi idő bevezetésével a korábbi Akadémia a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola nevet kapta. Az I. világháború előtt a főiskolának már húsz jól fölszerelt tanszéke volt. A korszak professzorai közül kiemelkedik Christopher Doppler fizikus; Feistmantel Rudolf, aki újjászervezte a császári birodalmi erdőbirtokok rendjét, és irányította az 1852. évi osztrák erdőtörvény kidolgozását; Wagner Károly, a magyar erdészeti szaknyelv megteremtője, az első magyar erdőtörvény megalkotója, a ma is kiadásra kerülő Erdészeti Lapok alapítója; Vadas Jenő a magyar erdészeti kísérletügy megteremtője.

1919-ben Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került és a Főiskola Sopronba települt. A város épület-együttest ajánlott fel a Főiskolának egy tízhektáros parkban. Az épületek 1896-1898 között Alpár Ignác tervei alapján Magyar Királyi Honvéd Főreáliskolának épültek. Ebben a csodálatos környezetben, az állandóan gyarapodó és szépülő Botanikus Kertben, a 2006/2007-ben teljesen felújított épületekben működnek az Erdőmérnöki Kar intézetei is.

Történelmi érdekesség, hogy döntően a Selmecről befogadott hallgatók fegyveres ellenállásának köszönhető, hogy az 1921-es népszavazáskor Sopron magyar város maradt.

A Főiskola 1931-ben megkapta a magántanári kinevezési és a doktori habilitáltatási jogot. 1934-ben az újonnan megszervezett országos jellegű József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara lett.

A két világháború között megszilárduló soproni oktatást a II. világháború után két jelentős veszteség érte. 1949-től fokozatosan leválasztották és Miskolcra telepítették a Bánya- és  Kohómérnöki Karokat, az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása után pedig az Egyetem oktatóinak és hallgatóinak nagy része elhagyta Magyarországot. Az eltávozott oktatók és hallgatók nagy csoportja Vancouverbe (Kanada) került, ahol a British Columbia Egyetem Erdőmérnöki Karán létrehozták a magyar divíziót és oklevelet szereztek. Az eltávozottak közül többen munkájuk eredményeként nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak az USA-ban, Németországban, Svájcban és Ausztriában. A forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján tartott soproni ünnepségsorozat résztvevőiként büszkén vállalták soproni gyökereiket és elismerő szavakkal illették az itt kapott képzést és jellemformáló nevelést.

A veszteségeket ellensúlyozandó az intézmény jelentős fejlesztésekre is lehetőséget kapott. 1957-ben az Erdőmérnöki Karon belül elindult a faipari mérnök képzés, majd 1962-ben a Faipari Mérnöki Kar létrehozásával megalakult az Erdészeti és Faipari Egyetem. 1972-ben a székesfehérvári Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar is csatlakozott az egyetemhez.

Az Erdőmérnöki Karon belüli fejlesztés eredményeképpen 1993-tól megindult az okleveles környezetmérnöki és vadgazda mérnöki, 2002-től az okleveles környezettudományi, majd 2003-tól a természetvédelmi mérnöki szak, jelentősen bővítve a képzési kínálatot. Az Egyetem oktatási spektrumának szélesítése következtében 1996-ban létrejött a Soproni Egyetem, az Erdőmérnöki Kar ennek az egyetemnek az egyik Kara lett.

A magyar felsőoktatás racionalizálására irányuló törekvések, az egyetem tudatos fejlesztése, a városban és a régióban működő felsőoktatási intézményekkel folytatott együttműködés eredményeként 2000. január 1-jén Sopron székhellyel megalakult a Nyugat-Magyarországi Egyetem, amelynek jogelődei még: a PATE Mezőgazdaságtudományi Kara (Mosonmagyaróvár), a Benedek Elek Pedagógiai Főiskola (Sopron) és az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola (Győr) is. Azóta az Erdőmérnöki Kar egy hét karú, négy városban működő regionális egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem keretében működik. A „zöld egyetem” egyik Kara, amely felvállalja ezt a minősítést képzési, kutatási, szolgáltatási és értelmiségformálási filozófiájának alaptételeként.

Az évszázadok során az Erdőmérnöki Kar működésében tudatosan és eredményesen ötvözte a hagyományőrzést a kor igényeihez és elvárásaihoz való folyamatos alkalmazkodással és ezen az alapon munkálkodva nemzetközi ismertséget és elismerést vívott ki magának. A Kar meglévő és folyamatosan fejlődő szellemi, tárgyi és anyagi erőforrásai, dolgozóinak elhivatottsága a garancia arra, hogy a jövőben is tartós fejlődési pályán marad.

 

Telephely

Az Erdőmérnöki Kar intézetei Sopronban, az Ady E. u.5 sz. alatt, a Nyugat-Magyarországi Egyetem campusan belül, a Botanikus Kertben lévő A, B, C, E és F jelű épületekben működnek. Kihelyezett intézetünk/tanszékünk van Sopronban a Geofizikai és Geodéziai Intézetben (Földtudományi Intézet) és Sárváron az Erdészeti Tudományos Intézetben (Környezetbiológiai Intézeti Tanszék).