Kopjafát avattak Hont községben Dr. honoris causa Dr. Gál János professzor emlékére

Hont község szülötte Dr. Gál János professzor, aki az egykori Erdőmérnöki Főiskola, főigazgatójaként, majd 1962-től az újonnan alakult Erdészeti és Faipari Egyetem rektoraként végzett jelentős munkát három ciklusban, oktató és tudományos tevékenysége mellett.
Hont ma is, több mint egy évtizeddel a professzor halála után is szeretőn ápolja emlékét. A Papp Tibor által készített kopjafát 2014. október 18-án avatták fel. A megemlékezés gazdag programjában a Nyugat-magyarországi Egyetem részéről Prof. Dr. Lakatos Ferenc, az Erdőmérnöki Kar dékánja és Prof. Dr. h.c. Winkler András, mint Dr. Gál János utóda méltatták Dr. Gál János személyét, tehetségét, emberségét, az egyetemért végzett szakmai munkáját: „Gál János egy végtelenül tehetséges ember volt, aki tudott élni ezzel a tehetséggel és ki tudta aknázni az ebből adódó lehetőségeket. Ragyogó emberismerete alapján, hihetetlen biztonsággal választotta ki azokat az embereket intézményen belül és kívül – egészen az állami vezetésig – akikre Neki, mint vezetőnek és az intézménynek szüksége volt. Igyekezett a legjobb szakembereket megnyerni és az oktató-kutató munka fejlesztése érdekében az intézménybe hívni. Képes volt e kiválasztottakkal hasznosan működő kapcsolatokat kiépíteni és ezeket az általa oly nagyon szeretett Alma Mater érdekében gyümölcsöző módon használni. Óriási energiákat tudott mozgásba hozni, és mozgásban tartani a kitűzött célok elérése érdekében - legyen az pénz, tudás, vagy ember. Sportember volt, a szó legjobb értelmében. (…) Alakját ma is mélységes tisztelet övezi Sopronban, az Alma Materben, az ország számos vidékén és erdészkörökben egyaránt”.
A  résztvevők a kopjafa szimbólumairól hallhattak előadást az alkotótól, a család részéről pedig Dr. Patocskainé Dr. Gál Katalin beszélt. Erdész hallgatók dalai és palócnóták zárták az ünnepséget.