Erdőmérnöki Kar nyílt napja

Az Erdőmérnöki Kar 2015. december 12-én, szombaton tartotta a 2016-os felvételi eljáráshoz kapcsolódó nyílt napját. Az Egyetem szenátusi termében több mint száz érdeklődő gyűlt össze délelőtt 10 órára.

Az érdeklődő diákokat és kísérőiket prof. dr. Lakatos Ferenc dékán köszöntötte, majd az induló szakok felelős oktatói mondtak el pár olyan dolgot a képzésről, amit a hivatalos Felsőoktatási felvételi tájékoztató nem tartalmaz. Végezetül a jelentkezéssel kapcsolatos fontos, és a sikeres felvételi utáni teendőkről kaptak információt a vendégek.

A tájékoztató után az érdeklődők megtekinthették a vadászati gyűjteményt, a herbáriumot, a kémiai és térinformatikai laborokat, meglátogathatták a Ligneum interaktív kiállítását és vezetett sétát tehettek a Botanikus kertben.