Valétálás






Magnifice domine Rector!

Tisztelt Kollégák, oktatótársaim!

Kedves Vendégeink!

Kedves hallgatók, fiatal Barátaim! Búcsúzó valetálók!

 

 

Ünnepre hív ma bennünket a Campus!

Végzős hallgatóink az egyetemtől való elszakadás egy újabb mérföldkövéhez érkeztek. A hattyútollazás és szalagtűzés után, ma elköszönnek az Alma Matertől, és nemsokára a Főtéren Sopron városától. ... Sőt, ha balekjaik kellő ügyességgel bírnak egyenruháiktól is.

 

Ez egyrészt roppant örömteli esemény, hiszen sikerrel elértetek idáig, kitűzött célotok beteljesülni látszik.

Másrész szomorú is, hiszen elköszöntök a Campustól, egymástól, de tőlünk oktatóktól is…

 

Azóta, hogy ideérkeztetek, rengeteg új benyomás ért Benneteket. Kötöttetek új ismeretségeket, szereztetek sokféle jó és rossz tapasztalatot, öröm és bánat is ért Benneteket. Kötöttetek szoros barátságokat; születtek és elmúltak szerelmek… De talán a legfontosabb, hogy megismertétek és részesévé váltatok a SELMECI DIÁKHAGYOMÁNYOKNAK! Megtanultátok társaitokat becsülni és tisztelni, megtapasztaltátok, hogy milyen Soproni-Selmeci Diáknak lenni. Büszke tagjává lettetek nagy családunknak, minden jogával és kötelességével, és bár most tovább visz utatok, ennek a családnak immár örökre tagjai maradtok.

 

Közben persze – ki gyorsabban, ki lassabban – megalapoztátok szakmai tudásotokat, elvégre ezért jöttetek a Hűség Városába. Az ösvényt, melyen eddig jártatok hírneves oktatók kövezték ki tudással, eszmékkel, jó példával. Az elmúlt bő két évszázad alatt komoly eredményeket elért akadémista elődök jártak ki ezt az utat számotokra. Az, hogy az itt megszerzett tudással hogyan éltek, már csak rajtatok múlik! Ne gondoljátok, hogy mindenre megtanítottunk benneteket! Tartsátok karban, és tápláljátok elméteket! Mert aki nem pallérozza elméjét, az idővel bizony bezáródik a saját ki világába. Munkátokban legyetek mindíg kitartóak! Higgyetek Magatokban, és szerzett tudástokkal szolgáljátok és gazdagítsátok szakmánkat és hazánkat!

Számomra most, így visszatekintve, szinte elröppenni látszik ez az idő. Vajon Nektek is? Egy-egy nehezebb vizsga alkalmával bizonyára nem, akkor ólomlábon vánszorogott. Az utóbbi időben ugyancsak felpörögtek az események nagyon sok változást hozva mind az egyetem, mind a kar életében. Egy dolog reményeim szerint soha nem fog megváltozni, az hogy jó diáknak lenni Sopronban, a Soproni Egyetemen és azon belül az Erdőmérnöki Karon! A SELMECI HAGYOMÁNYOK évszázadokon keresztül összefűzte egymással az Akadémia oktatóit és hallgatóit az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv mentén. Ennek hatalmával nemegyszer történelmet alakítottak. Ez az, ami ma is összekovácsol Benneteket egymással, de velünk oktatókkal és az oktatást segítőkkel egyaránt. Legyetek büszkék mint elődeink, és haladjatok határozottan elérni kívánt céljaitok felé, de eközben se feledjétek Selmec üzenetét: mindig embernek maradni! 

Bármely cél elérése közben ne feledjétek: álljatok meg néha egy kicsit, adjatok magatoknak időt a világ szépségeinek felfedezésére is.

Most megszűnik felettetek az Alma Mater jótékony védelme. Kívánok mindnyájatoknak jó erőt, egészséget és sok szerencsét! Találjátok meg helyeteket a világban, és válljanak valóra álmaitok!

Visszavárunk Benneteket! „…egyszer, százszor…”

Végül, de nem utolsó sorban: ne feledkezzetek meg azokról, akik e mérföldkőig segítettek Benneteket! Köszönjétek meg az önzetlen támogatást első sorban Szüleiteknek, családotoknak, barátaitoknak!

Útravalóul Arany János bölcs szavait adom mellétek kísérőnek:

 

„Útjaink százfelé válnak,

De szívünk egy célért dobog,

Neki vágunk a küzdelmes mának,

És épít karunk egy szebb holnapot…”

   

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

VALETE! Éljetek boldogan!